Szivárvány lépcsõdön hozzád indulok,
vöröslõ hajnalon, izzó éjszakán,
befogadsz engem.
Nincs többé én, és nincs többé te,
csak mi vagyunk.
Napként izzón, viharként tombolva,
uralkodva, fájdalmas szolgaként,
szeretve.
Lágyan, mint a tenger,
hullámot nem vetve
meritkezünk szerelmünk gyönyörûségébe.
Hold ezüstje õrzi álmunkat,
ha véget ér szenvedélyünk,
rózsa ágyán nyugodni tér.