Szikla szélén járt szüntelen,
mély hívta, hullám
súgta: „Táncolj velem!”
Könnyedén mondott igent,
mint pillangó, ha nyári este
hamvas virágra száll,
vagy ha kedvesét hívja
dalolva egy madár.
Sejtelmes mosollyal arcán
vetette magát az ezüstös mélybe,
táncolt a habokkal, kéz a kézbe’.
A tenger védõn ölébe fogta, elringatta,
hullámaival, mint könnyû
fátyollal örökre betakarta.