Mikorra tudatra ébredünk, addigra elszállt az életünk.
Ami fontos és éltet, az a szeretet, a fény, ami bennünk él,
de önmagában semmit sem jelent, csak ha más is meglátja bennünk.
Mégis igazán szeretni olyan nehéz.
Hiszen észre sem vesszük, ha benne élünk.
Keveseknek adatik meg a tisztán látás.
Mi többiek szenvedünk, és odalesznek a pillanatok, amire oda kéne figyelni, és mire igazán megélnénk, addigra csak a fájdalmas gondolat marad bennünk,
hogy mennyit és mit vesztettünk mindörökre el.
Ami marad, az lelkiismeret furdalás, a könny,
és a fogcsikorgató idõ bilincsbe vert közönye,
az el nem mondott szavakért,
az el nem ölelt ölelésekért, az el nem csókolt csókokért,
az el nem töltött percekért.