Álltunk némán, kéz a kézben,
hideg estén, szürke város
jég szívében.
Mi, akik már nem vagyunk
fiatalok, bohók,
iskolában kedvesre várók.

Mi, kiknek felnõtt már gyermeke,
feledve elszállt idõt, poros éveket,
melynek termése arcunkon vet
apró barázdát,
egymásra találtunk.

A város, mely koszos volt, és hideg,
bánatát hordozta magában,
könnyezve fölénk hajolt.
Magamhoz húztalak.
Szád égõn, forrón csókolt,
eggyé váltunk.

Szép szemed, lángoló ajkaid
egy pillanatra feledtettek idõt,
teret, mint ahogy
remegésed vágyam növelte.
Szerelmesen átfontalak, éreztelek.

Holnap újra látlak, újraélesztjük
magunkban a vágyat,
szerelmes csókkal, virággal, bókkal,
újra csodálva az életet.