Kiontott vér, a könnyek folyosóján,
mindenütt falak, falak mögött emberek,
félelmeikkel telve a választ keresik, az utat kutatják.
De nincs válasz, hiszen már a kérdés is elveszett,
nincs út, csak a kõbe zárt rengeteg.
Emberek, önmagukba fény árnyjátékaként bolyonganak.
Fakó, kies vidéken a földet kaparják,
tépett bõr, köröm az ár a semmiért.
Értelmet keresnek, hol nincs más csak tagadás,
életet keresnek hol nincs más, csak halál.
Ûzik egymást, falják a holnapot.
Fejüket forgatják, szemükbõl szívük vérzik lassan el.
Õ vár, mint hû szerelmes,
a pillanat, napok, évek suhannak el,
és a nem létezõ idõ elfogy.
Õ magához von, lezárja szemed,
és a csend ölelésében elvisz, magával
messze el.