„Semmi sem állíthatja meg azt, aminek eljött az ideje.”

A házak magas sziluettjei messzire kirajzolódtak a téli nap fényében. A köztük húzódó havas parkokat, szaggatott csíkokban osztotta meg elvékonyodó árnyékuk. A buszmegállóból a tömeg szétszóródva indult a házak felé.  Hideg volt. A magas barna hajú férfi lemaradt a csoporttól, lassan ment. Mosolygott magában, rohanni akart, de visszafogta a lépteit, a boldogság majd szétvetette, de nem látszott rajta. Pontosan úgy titkolta a boldogságát, mint ahogy a fájdalmát titkolta mindig. A szíve szaporán vert az izgalomtól. Oda ért az egyik kopott házhoz kinyitotta a kaput, és szinte berobbant a lépcsõházba.
Felugrott a levegõbe, és ujjaival megérintette a lépcsõház egyik lámpaburáját.
A lift elõtt egy pillantásra megállt, hogy megnézze nincs a földszinten, de csak egy villanás volt, a lift nem volt ott. Nem várt. Szabadjára engedte érzéseit.  Kettesével, hármasával véve a lépcsõket, rohant fel az ötödikire. Kapkodva vette a levegõt mire felért.  Hangosan dúdolta az örömódát. Szerette ennek a zenének a lágy dallamát, semmihez nem hasonlítható elementális erejét.  Felszabadította érzéseit és még a szomorú napokon is megmagyarázhatatlan boldogsággal töltötte el.  Dúdolt miközben a kulcsaival zörögve az ajtóhoz ért. Még egy kicsit az ajtófélfán verte a képzelt ütemet mielõtt a zárba tette volna a kulcsot. Benyitott a lakásba.  A látvány eszébe jutatta a tegnapi napot. A lakásban szétdobált koszos ruhák, egy tálcán feldõlt whiskys üveg és összetört pohár. Mindenhol eldobált cigaretta csikkek szanaszét. Átment a nappalin és kinyitotta az erkély ajtót, hogy a bentrekedt gyomorforgató szagokat kiengedje.  Kinézett az erkélyen, leküzdötte hirtelen rátört. hányingerét. Nézte az apró felhõktõl szaggatott kék eget. Megborzongott. Lehunyta a szemét a közel múlt eseményeire gondolt. Tegnap még élete romokban hevert nem volt benne más csak kételyek és bizonytalanság. Nem bírta a bizonytalanságot. A barátnõje néhány nappal ezelõtt hirtelen minden elõzmény nélkül gondolkodási idõt kért és nem akart vele találkozni. Nem mondta meg miért, két év után csak úgy, hirtelen minden ok nélkül, azt mondta miközben együtt ebédeltek, át kell gondolnia a kapcsolatukat, de ne kérdezzen semmit. Majd kérdõ meglepett tekintetére nézve így folytatta, nem nincs másik férfi az életemben, miközben finoman elmosolyodott. De most ezt fogadja el, némi idõre van szüksége, párnap múlva majd felhívja. Nem értette. A magány úgy nehezedett rá, mintha ki akarná belõle préselni a levegõt. Letargiába esett, csak arra gondolt, ezt nem tudja elviselni. Számára nem volt elég hogy telefonon beszéltek. Csak kérdések zakatoltak a fejében szakadatlanul. Aztán az említett beszélgetés után a munka helyén is probléma adódott, a fõnökség szerint, tõle került ki egy magas összegû téves számla kifizetése. Többen már az elbocsátásáról beszéltek. A botrány körülötte egyre nõtt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tegnap eldöntötte, munka után véget vet mindennek, nem tervezte meg racionálisan, de végül is majd kialakul, gondolta.  Este elõkészült. Egy filmbe látta a módszert, tele engedte a kádat vízzel, a villanymelegítõt felállította a kád szélére. De nem tudta rá venni magát, hogy eldobja az életét. Fel alá járkált a szobában közben, hogy bátorságot merítsen eljövendõ feladatához, sûrûn töltött az otthon éppen fellehetõ whiskyjébõl.
Olyan állapotba került, hogy másnap mikor magához tért nem emlékezett semmire. Csak azt állapította meg, hogy él, és iszonyúan a fáj a feje. Tehát nem tudta megtenni, nem volt benne elég erõ. Több benne az élni akarás mint gondolta, meglepte a saját maga éleéthez való ragaszkodása. A lakásban minden csikk, bizonyára miközben ivott az egyik cigit a másik után szívta. Végül is mindegy. Majd ma megteszi. Bevett valami gyógyszert a fejfájására, mely már az elviselhetetlenség határán volt. Visszafeküdt aludni.  Nem tudja meddig alhatott, a telefon csengésére ébredt, mire azonban kúszva-mászva elért a telefonig a csengés abba maradt. Megnézte a hívok listáját, legnagyobb meglepetésre  a barátnõje kereste. Összeszedte magát és kiment a fürdõbe. Majdnem bele lökte a villanymelegítõt a félig vízzel telt kádba. Hu, gondolta.   Visszament a szobába és fölhívta a lányt.  A vonal másik végén aggódó hang szolt a telefonba. Kérdés, kérdést követtet, a lány hangja türelmes és megnyugtató volt. Aztán mindent megértett, gyermeket vár. Ezért kellet számára  az idõ, hogy megbizonyosodjon róla és eldöntse, felkészült rá. Megyek hozzád, mondta. Meg se várva a lány válaszát rohant.  Csodálatos, gondolta és rohant. Mikor jó pár órával, késõbb visszafelé jött, eszébe jutott hogy a céghez is benéz. Bent a diszpécser, a közvetlen fõnökéhez irányította.  Egy pillanat alatt átfutott az agyán, kirúgtak.  De nem ez történt, a fõnöke egy folyamatban lévõ anyagot kívánt vele átbeszélni. Hogy végül is ki volt a hibás a számla ügyben a cégnél, homályban maradt. De ez nem is volt érdekes. Igen. És most itt áll az erkélyen, és az élet kiismerhetetlenségén gondolkodik. Na jó gondolta, megfürdöm, este randizom, és hódító kell hogy legyek, és ezzel elindult a fürdõszoba felé. Leengedte a maradék vizet.   Kinyitotta a csapot, és szinte forróra állította.  A fûtés valamiért nem adott elég meleget ebben az idõszakban. Fázott, így hát a melegítõt a mosdó szélére állította, és törülközõvel alá támasztotta.   A vizet teleszórta mindenféle keze ügyébe esõ illatos habfürdõvel. Kiment, hogy tiszta ruhát hozzon. A kis  kerti széket is behozta, hogy ha fürdõzés közben megszomjazna tudjon kortyolni valamit. Nem értette de valami zavarta.
Rádöbbent, hogy az õt körül ölelõ csönd az.  A lelke szomjazik a lágy és erõsödõ dallamokra. Bekapcsolta a hifiét és feltette az örömódát, a zene dallamai betöltötték a lakást. Levetkõzött és beereszkedett a kádba. Elzárta a csapot, a forró víz elfedte. Jól érezte magát hosszú idõ óta elõször.  Boldog volt, szárnyalt, arra gondolt mi lett volna, ha sikerül amit eltervezett, eldobta a gondolatot.  Felült hogy töltsön magának innivalót, de nem érte el a poharat.  Ezért felhúzódzkodott, és kinyúlt a pohárért,  már majdnem elérte … még egy pici… Ebben a pillanatban a lába megcsúszott, kezével valami biztonságos után kapott, de csak a  törülközõ csücskét sikerült megfognia. Megrántotta, és abban a másodpercben tudatosult benne, hogy a melegítõ rajta van. Mindent egyszerre akart tenni, a vízbõl kimenekülni egyetlen ugrással, és  elkapni a billegõ melegítõt. Egyiket sem tette, csak meredten nézte amint a melegítõ a fürdõkád vizébe zuhan lassan, és mégis megállíthatatlanul. A fürdõ egy pillanatra felizzott, minden elsötétült. Az örömóda utolsó akkordjai bele hullotak a  fürdöszóba mozdulatlan sötétjébe.