Pereg az idõ homokja,

ecsetje ezüst szálakat rejt,

még sûrû hajunkba.

A pimasz kósza szél,

ráncokat fest kedves arcunkra.

Lelkünkben cseppkövek lettek,

múltunk apró darabjai,

és szívünk magába szívta,

boldogságunk megannyi

apró pillanatát.

Fiatalságunk önfeledt percei…

Mikor sírtunk, könnyünk sós volt.

Ha szerettünk, az olyan

nagyon jó volt.

Chert hallgattuk, a fûben álmodtunk,

esõben utcán táncoltunk.

Parkban csókolóztunk, kéz

a kézben jártunk, kifulladásig szerettünk,

szépek és bolondok,

a képeken mi voltunk.

-…messze jutottunk…

és a film, forog tovább…